Milyen az érzelmileg támogató szülő?

Az érzelmek szerepe minden emberi kapcsolatban központi jelentőségű. Az érzelmeink kifejezése információt szolgáltat a másik fél számára, csakúgy fordítva: mi is tájékozódhatunk a társunk hogylétéről.

Elég egy pillantás, egy arckifejezés, vagy egy mozdulat, hogy felismerjük az alapérzelmeket, vagyis az öröm, a szomorúság, a düh, az undor, a meglepetés, és a félelem jelenlétét.

Az érzelemkifejezés egy része ösztönös, például idegességünkben elvörösödik az arcunk. Ugyanakkor vannak szabályozható elemei is (pl. hamis mosoly, a szemöldök ráncolása, testtartás). Azt, hogy aktuálisan mennyit mutatunk meg az érzelmeinkből, részben társadalmi és kulturális szabályok határozzák meg (pl. egy temetésen nem illik nevetni), másrészt a korai gyermekkori tapasztalataink is befolyásolják.

Egy átfogó kutatás eredményeként elmondhatjuk, hogy a szülők érzelmekre adott reakciója alapján négy csoport különböztethető meg.

Az elutasító szülő semmibe veszi a gyermek érzelmeit, például a következőképp: “Ne sírj, ez katonadolog.” Ez a reakció a gyermekben azt az érzést kelti, hogy az érzési nem érvényesek, mondhatni nincs joga hozzájuk. Később ezek a személyek nehezen fejezik ki kapcsolataiban személyes vágyaikat és igényeiket.

A szülők második csoportja szabadságot ad a gyerekek érzelmeinek. Ezek szabályozásában és kezelésében nem nyújtanak útmutatást, így később indulatkezelési problémák léphetnek fel. Ezt a csoportot laissez-faire-nek nevezzük.

A helytelenítő szülők csoportja bünteti a gyermek nem kívánt érzelmeit, például: “Ne nyafogj, mint egy kislány.” Ennek hatására a felcseperedő gyerek egyik vagy másik érzelmét titkolni, tagadni fogja. Megtanulja, hogy en szabad dühösnek vagy szomorúnak lenni, sőt, egyes családokban az öröm érzése is tiltás alatt lehet (pl. “nálunk csak panaszkodni szabad”).

Ezzel szemben a szülők negyedik csoportja érzelmileg fejlesztő hozzáállással neveli gyerekeit. Ez a szemlélet bátorítja az érzelmek kimutatását, keretet és mintát biztosít azok kezeléséhez, és adekvát visszajelzést ad azokra. Ennek hatására a gyerek megtanulja, hogy az érzések természetesek,kibírhatók, joga van kimutatni őket, továbbá az intenzív érzések megértésében és kezelésében is fejlődik.

A hatékony érzelemfelismerés és kifejezés segít a kapcsolatok kialakításban és fenntartásában, a hatékony konfliktuskezelésben, hozzájárul az asszertív kommunikációhoz, és az egészséges önértékeléshez.

Forrás:

Orvos-Tóth Noémi: Egy nárcisztikus hálójában – Felépülés egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból, Budapest, HVG Könyvek, 2018