Természetes módon az életünk során mindannyian hibázunk. Sőt, talán egy nap sem telik el ilyen vagy olyan tökéletlenség nélkül! Mindemellett számtalan helyzetben merülhet fel, hogy mit kellett/lehetett volna másképp tenni, így konkrét hiba nélkül is érezhetünk bűntudatot vagy szégyent.
Ezt a két fogalmat a köznyelvben szinonimaként szoktuk használni, pedig jelentős különbség van a kettő között!
A bűntudat esetén az érzés a tetthez, a hibához kötődik (pl. bánom, hogy nem hívtalak fel, amikor megígértem), míg a szégyent nem tudjuk elválasztani a személyiségünktől (pl. rossz ember vagyok, amiért nem hívtalak fel).
A bűntudat leginkább egy skálán képzelhető el. Kórosnak az számít, ha mindenért saját magunkat hibáztatjuk és olyan felelősséget is a nyakunkba veszünk, amit egyszerűen nem tudunk irányítani. Ilyen lehet például a kényszeres viselkedés mögött meghúzódó “logika”: Ha tizenkétszer megmosom a kezem és négyszer bekulcsolom az ajtót, akkor minden rendben lesz.
Ez a túlzott forma természetesen igencsak korlátozó tud lenne, azonban a normál és indokolt mértékű bűntudat inkább aktivitásra ösztönöz (igyekszem kijavítani a hibámat, bocsánatot kérek, stb.).
A szégyen leggyakrabban akkor jelenik meg, ha
- nem kapunk meg egy várt megerősítést,
- kirekesztenek minket,
- nem érünk el egy kitűzött célt,
- vagy nyilvánosan megszégyenítenek.
Talán a helyzetekből is következik, hogy a szégyen gyakran társul haraggal vagy különböző önromboló magatartásformákkal (pl. falcolás, kábítószerhasználat).
Természetesen hasonlóságokat is felfedezhetünk a két negatív érzelem között. Ezek közül a legszembetűnőbb, hogy ezek az érzések attól függetlenül is megjelennek, hogy valóban hibáztunk-e; illetve kiderül-e vagy sem a tett.
Jó példa lehet erre a következő: Egy rohanós napon megállás nélkül dolgoztam, és egyszer csak az villant be, hogy a délelőtt során egy fontos e-mailt, hogy rossz címzettnek küldtem. Rajtam kívül senki nem tudott róla, mégis elöntött a szégyen. Fejvesztve rohantam, hogy megkeressem azt a bizonyos emailt, és közben legszívesebben láthatatlanná váltam volna. Pár perc leforgása alatt természetesen kiderült, hogy mégis jó helyre ment az üzenet, de a szégyenérzet mégsem tűnt el.
Hogyan kezeld jól az érzéseidet?
Először is, nagyon fontos, hogy megismerd őket. Gondold át, mit üzen neked az az érzés!
- Honnan fakad?
- Milyen korábbi, múltbeli helyzetre emlékeztet?
- Mi lehet az előnye?
- Hol tanultad ezt a reakciót?
- Ki az a környezetedben, aki hasonlóan reagál(na) egy ilyen helyzetre?
Miután feltetted magadnak ezeket a kérdéseket, próbáld meg kívülről látni a helyzetet. Ha egy közeli barátod követi el ugyanazt a hibát mint te, neki vajon mit tanácsolnál?
Ugye? 🙂
Máris könnyebb egy kicsit.