Természetes módon az életünk során mindannyian hibázunk. Sőt, talán egy nap sem telik el ilyen vagy olyan tökéletlenség nélkül! Mindemellett számtalan helyzetben merülhet fel, hogy mit kellett/lehetett volna másképp tenni, így konkrét hiba nélkül is érezhetünk bűntudatot vagy szégyent. 

Ezt a két fogalmat a köznyelvben szinonimaként szoktuk használni, pedig jelentős különbség van a kettő között! 

A bűntudat esetén az érzés a tetthez, a hibához kötődik (pl. bánom, hogy nem hívtalak fel, amikor megígértem), míg a szégyent nem tudjuk elválasztani a személyiségünktől (pl. rossz ember vagyok, amiért nem hívtalak fel).
A bűntudat leginkább egy skálán képzelhető el. Kórosnak az számít, ha mindenért saját magunkat hibáztatjuk és olyan felelősséget is a nyakunkba veszünk, amit egyszerűen nem tudunk irányítani. Ilyen lehet például a kényszeres viselkedés mögött meghúzódó “logika”: Ha tizenkétszer megmosom a kezem és négyszer bekulcsolom az ajtót, akkor minden rendben lesz.

Ez a túlzott forma természetesen igencsak korlátozó tud lenne, azonban a normál és indokolt mértékű bűntudat inkább aktivitásra ösztönöz (igyekszem kijavítani a hibámat, bocsánatot kérek, stb.).

A szégyen leggyakrabban akkor jelenik meg, ha 

  • nem kapunk meg egy várt megerősítést,
  • kirekesztenek minket,
  • nem érünk el egy kitűzött célt, 
  • vagy nyilvánosan megszégyenítenek.

Talán a helyzetekből is következik, hogy a szégyen gyakran társul haraggal vagy különböző önromboló magatartásformákkal (pl. falcolás, kábítószerhasználat).

Természetesen hasonlóságokat is felfedezhetünk a két negatív érzelem között. Ezek közül a legszembetűnőbb, hogy ezek az érzések attól függetlenül is megjelennek, hogy valóban hibáztunk-e; illetve kiderül-e vagy sem a tett.

Jó példa lehet erre a következő: Egy rohanós napon megállás nélkül dolgoztam, és egyszer csak az villant be, hogy a délelőtt során egy fontos e-mailt, hogy rossz címzettnek küldtem. Rajtam kívül senki nem tudott róla, mégis elöntött a szégyen. Fejvesztve rohantam, hogy megkeressem azt a bizonyos emailt, és közben legszívesebben láthatatlanná váltam volna. Pár perc leforgása alatt természetesen kiderült, hogy mégis jó helyre ment az üzenet, de a szégyenérzet mégsem tűnt el.

Hogyan kezeld jól az érzéseidet?

Először is, nagyon fontos, hogy megismerd őket. Gondold át, mit üzen neked az az érzés!

  • Honnan fakad? 
  • Milyen korábbi, múltbeli helyzetre emlékeztet? 
  • Mi lehet az előnye?
  • Hol tanultad ezt a reakciót? 
  • Ki az a környezetedben, aki hasonlóan reagál(na) egy ilyen helyzetre?

Miután feltetted magadnak ezeket a kérdéseket, próbáld meg kívülről látni a helyzetet. Ha egy közeli barátod követi el ugyanazt a hibát mint te, neki vajon mit tanácsolnál?

Ugye? 🙂

Máris könnyebb egy kicsit. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük