Fiatalon, az élet küszöbén állva, sokan tapasztalják meg, hogy bizonytalanná válnak, félelmeik felerősödnek, és egy általános szorongás lesz úrrá rajtuk, amit akár testi tünetek is követhetnek. A jelenség leginkább a kapunyitási pánik néven ismert, de talán az angol megfelelője (quarterlife crisis) beszédesebb: hiszen valójában nem irreális félelmekről, hanem az életszakasz-váltás okozta krízisről kell beszélnünk.
A kapunyitási pánik főleg a 20-30 éves korosztályt érinti, rendszerint a munkába állás időszaka előtt. Jellemző tünet a szorongás, a bizonytalanság érzése, a motiválatlanság, és az ehhez kapcsolódó halogatás. A fiatalok inkább elhalasztják a feladataikat és döntéseiket, annak érdekében, hogy minél később kelljen pályára állni, elköteleződni egy életstílus mellett.
A testi tünetek közül leggyakoribb az alvás ritmusának felborulása, az étvágytalanság, vagy épp ellenkezőleg, a falásrohamok megjelenése. Sokan a feszültség csökkentése érdekében tudatmódosító szerekhez is fordulnak, ami könnyen elindíthat egy ördögi körfogást: a személy még inkább inkompetensnek érzi magát, ezért a félelme felerősödik.
Az egyéni elakadás mögött a már említett inkompetencia érzés („nem vagyok elég jó”) mellett gyakran az elköteleződés nehézsége áll. A pályakezdő fiatalnak olyan kérdésekben kell döntést hoznia, melyek hosszú évekre meghatározhatják az életét. Tulajdonképpen ebben az időszakban szilárdul meg a pályaidentitás, és a személynek lehetősége nyílik kialakítani azt az életformát, amiről korábban álmodozott. Természetesen az elméleti tervek gyakorlati formába öntése jelentős kihívás, ami sokakat elbizonytalanít.
Napjainkban különösen nehéz ez a folyamat, hiszen számtalan lehetőség közül választhatnak a fiatalok, emellett a munkaerőpiac gyors változása a döntések folyamatos újraértékelésére sarkallja őket.
Hogyan birkózhatunk meg a krízissel?
Ahhoz, hogy a pályaidentitásunk megszilárduljon, fontos figyelmet szánnunk az önismeretünk mélyítésére. Ehhez az egyik leghatásosabb módszer, ha megválaszoljuk az ikigai gyakorlat kérdéseit (Miben vagyok jó? Mit szeretek csinálni? Mire van igény a világban? Miért hajlandók fizetni?).
A szorongás enyhítésére érdemes kipróbálni a gondolatnaplózást, vagy különböző relaxációs gyakorlatokat.
Emellett szánjunk időt arra is, hogy a jövőnket tervezgetjük, átgondoljuk például azt, hogy milyen lenne számunkra egy ideális munkanap. Ez különösen hasznos lehet azok számára, akik olyan pályán szeretnének elhelyezkedni, amire még nem láttak mintát a környezetükben (pl. első generációs diplomások, vállalkozók). Ha rendelkezünk egyfajta „forgatókönyvvel” életünk következő időszakáról, az jelentős lelki terhet vehet le rólunk, magabiztosabbá tesz, növelve az énhatékonyság érzését. Természetesen nem elég fejben átgondolni, hogy mit is szeretnénk. Minél több munkatapasztalatot szerzünk, annál könnyebb meghatározni a személyes igényeinket és motivációnkat