Sikeres, kiegyensúlyozott élet. Kinek ne lenne a vágya?
Mégis számos példát láthatunk arra, hogy valaki a siker küszöbén megtorpan: visszalép az áhított pozíciótól, nem küldi el az életrajzát a kiválasztott állásra, nem megy el vizsgázni, és még sorolhatnánk. A fejlődéssel kecsegtető lehetőségek ugyanis sokak számára inkább ijesztőek, nem pedig motiválóak. Ezek a személyek gyakran „önsors-rontó” magatartást gyakorolnak, mellyel a saját előre lépésüket hátráltatják. Nézzük meg, mi is állhat a jelenség mögött!
Az emberek alapvető igénye, hogy beilleszkedjenek egy csoportba, ugyanakkor arra is vágyunk, hogy kitűnjünk mások közül. Mondhatni ez arra késztet minket, hogy a csoport (pl. család, társadalom) által elfogadott teljesítmény mutatók elérésére törekedjünk. Ha a környezetünk a magas iskolai teljesítményt tartja sikernek, akkor nagy valószínűséggel célul tűzzük ki a diploma megszerzését. Ha pedig a fizikai erő és a vonzó külső jelent elismerésre méltó teljesítményt, akkor nagyobb eséllyel töltjük az időnket a konditeremben a könyvtár helyett. Természetesen ezek sarkított példák, ugyanakkor érdemes szem előtt tartanunk, hogy a teljesítmény kettős fegyver: a beilleszkedést és a kiemelkedést is szolgálja egyszerre.
Tehát adott egy törekvés a fejlődésre, teljesítésre. Ha a céljaink reálisak, és sikerül elérnünk őket, úgy egyre magabiztosabbakká válunk, sőt, az elvárásainkat is növeljük önmagunkkal szemben. Ha azonban nem tudjuk teljesíteni valami oknál fogva a kitűzött célt, az ideiglenesen óvatosságra int minket. Pszichológiai kutatások kimutatták, hogy a sikerkereső személyek legszívesebben közepes nehézségű feladatokba vágnak bele, mert ezek adnak legrelevánsabb visszajelzést a teljesítményükről. Ezzel szemben a kudarckerülők azokat a feladatokat részesítik előnyben, melyek nem adnak valós visszajelzést a képességeikről: vagyis a nagyon könnyű és a kifejezetten nehéz helyzeteket választják. Ez az ösztönös működés meglehetősen ártalmas, hiszen csak egyre inkább erősíti az amúgy sem szerencsés működést. Ugyanis, ha a könnyű feladatot teljesíti a személy, könnyedén legyint, azt gondolva, hogy „erre bárki képes lenne”, míg a kihívást jelentő feladat elhibázásánál mondhatja, hogy „ez úgyis csak szerencsével sikerült volna”.
Láthatjuk, hogy míg a sikerkereső személyek reális célokat tűznek ki és formálják az énképüket a teljesítményük alapján, addig a kudarckerülők megpróbálják távolítani maguktól a teljesítményhelyzeteket.
Mit lehet tenni, ha kudarckerülő stratégiával működünk?
- Először is nagyon fontos tudatosítani, hogy mik azok a reflexszerű működések, amiket eddig gyakoroltunk. Kimondva, leírva sokkal könnyebb reálissá formálni azokat a gondolatokat, melyek korábban megakadályozták az eredményességünket.
- Ezzel párhuzamosan dolgozzunk azon, hogy reális énképet alakítsunk ki magunkról! Kérjünk bátran visszajelzést másoktól, gyűjtsük össze a legfontosabb erősségeinket, eredményeinket, és fejlesztendőinket is.
- Fogalmazzuk meg, hogy mit tartunk fontos értéknek az életben, hiszen a teljesítményen kívül más dolgok is formálhatják az önértékelésünket.
- Gyakoroljuk a reális célkitűzés és kiértékelést!
- Ünnepeljük meg a sikereinket!